Szeretettel várunk az Agenda 2030 Humánökológiai Kutatóműhely a globális együttélésről kurzusain! A tárgyak részletes leírását a program menüre kattintva olvashatod.

A kurzusokat a szakkollégisták (EC kóddal), valamint az ELTE TÁTK és néhány más egyetem hallgatói a NEPTUN-ban hivatalosan is felvehetik, de nyitva állnak minden egyetemista előtt, aki vállalja, hogy rendszeresen részt vesz a foglalkozásokon.

Ha jelentkezni szeretnél a szakkollégiumba, írj egy e-mailt 2018. január 31-ig a land@tatk.elte.hu címre. Ebben a levélben mindenképpen írd meg, hogy melyik egyetem, melyik szakán tanulsz, és mely kurzusokat szeretnéd felvenni. Köszönjük!

A két jelentkezés nem helyettesíti egymást, kérjük, jelentkezz az egyetemi rendszerben is, és e-mailben is.

Az évindító megbeszélésre 2018. február 8-án, csütörtökön délután 4-kor kerül sor az ELTE lágymányosi campusán (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a), az Északi Tömb 6.77 szobájában.